Kissé megkésve írom az utolsó bejegyzést, de már meg se próbálok magyarázkodni. Közben rájöttem, hogy a blogírástól is teljesen elszoktam már, nem szívesen osztok meg infókat magamról a nagyvilággal, na de azért lássuk csak mégis.
Decemberben meglátogatott egy gimis volt osztálytársam, Niki, aki immár hetedik éve tölti be a mondhatni legjobb barátnő szerepet az életemben. Bár voltak nyelvi nehézségei (hála a magyar (nyelv)oktatásnak, ami azt, hogy képesek legyünk szólalni egy idegen nyelven éppen annyira veszi komolyan mint például a kormányok a cigány kérdést) azért az igyekezet meg a kedves emberek úgy vélem végül könnyítettek a helyzetén (na meg az egyéb nem verbális nyelvi eszközök...). Életem első család nélküli karácsonya volt, amit mondhatni mindenféle komolyabb családmelegehiányos depresszió nélkül átvészeltem, mivel nem voltam egyedül. Szenteste napján szokás szerint a konyhában sürgölődtünk, csak most anyám helyett Nikivel veszekedtem :D (ez karácsonykor elmaradhatatlan, hogy marakodjon a család, ugyanis egyszerűen túlságosan össze vannak zárva az emberek azért, hogy hivatalosan is szeressék egymást, így senkinek nincs menekvés), aztán szenteste a finn és a német fiúk lakásán volt olyan 6-7 (később 9-10) személyes karácsonyi vacsora. Elég fura volt hó és hideg nélkül a 15 fokos melegben karácsonyozni, mondhatni semmi karácsonyi hangulatom nem volt, csak az agyonhallgatott csöpögős karácsonyi zenék javítottak valamit rajta, de tetszett azért, ráadásul még buborékfúvót is kaptam! :) Azért én is megajándékoztam ám magam rendesen, sőt, mintha tudtam volna, hogy pár napon belül megint el fogják lopni valamimet, vettem magamnak egy sálat, és lám, a karácsony másnapi buliban a kabátomból eltűnt a régi sálam... Na de ezzel, és az évvel együtt, be is fejeződött a 2010-es kirablássorozatom. XD
Szilveszterkor az erasmusos házibuliba mindenkinek kellett vinnie valami kaját (én az egyik legújabb találmányomat, amit ezúttal garnélarákos változatban készítettem el, és nagy örömömre megint csak sok mindenkinek ízlett), így a végére egész kis svéd asztal alakult ki. 11 körül az egész csapat elindult a főtérre, ahol éjfélkor spanyol szokás szerint szőlőt ettünk (ha én nem felejtettem volna ott az enyémet a házibuliban..), polgármesteri köszöntő beszéd, aztán utcabál éjjel 2ig. Nagyon jó hangulat volt és még csak hideg se volt egy csöppet sem. És megint csak nem hagytam el semmimet! :D
Sajnos az év végi lazítás és az új év első mámoros napjai után hamar rá kellett jönnöm, hogy most már el kell kezdeni tanulni. Így az édes semmittevés véget ért és én egész januárban, mondhatni minden nap reggeltől estig könyvtárba jártam, mivel rájöttem otthon túl sok dolog vonja el a figyelmemet (és a könyvtár csak 2 perc sétára volt- azért a lustaság még mindig fáj :P).Talán az első vizsga volt a legnehezebb, vagy csak annak az ízére tudtam még a legkevésbé ráérezni (kiszámoltam, hogy konkrétan 6 hónapig(!) nem tanultam és ennyi idő után baromi nehéz volt újra belerázódnom, hát még akkor annak milyen lehet, aki éveket halaszt...), az nem is sikerült, viszont a többi mind meglett, sőt az egyik tárgyból 7,9-et értem el a 10-ből, amire nagyon büszke is vagyok, tekintve, hogy 2,5 éve ilyenkor még a jónapotot és a jóreggeltet is összekevertem.
Durva megfigyelni a saját személyes fejlődésemet is. Azt, hogy mikor megérkeztem, még emlékszem mennyire keveset beszéltem, alig mertem megszólalni, még kevesebbet értettem meg másokat. Míg a vége felé mindenki folyton csak dicsért, hogy mennyire jól beszélek már, főleg mikor elmondtam, hogy két és fél éve kezdtem el spanyolul tanulni. Szó se róla, ez még csak a beszéd, és bőőőőven van még mit tanulnom, de legalább már 3 nyelven nem adnak el. :) Szóval a nagy semmittevés meg bulihegyek között azért senki ne siklodjon át ezen a tényen, és én pont emiatt, mindenkinek csak ajánlani merem, ha van rá lehetősége és megteheti, próbálja ki és vágjon bele az erasmusba, mert azon kívül, hogy egy életre szóló élményt és felejthetetlen pillanatokat fog szerezni, észrevétlenül megtanulhat egy nyelvet, ami (auch de közhely :P) olyan tudás amit senki nem vehet el tőle. Hacsak nem az idő meg a nemfoglalkozás hiánya. :D
Szóval azért januárban is volt 1-2 bulicskánk. Egy kiemelkedő Peternek, a német srácnak a szülinapi bulija, ahová mindenkinek sportszerkóban kellett mennie, mert ő rajong a Sporting de Gijónért :), és utána úgy mentünk el az erasmusos törzshelyre, a Sixty-be is. Tény, hogy az eddigi legkényelmesebb bulizásom volt sport cipőben meg melegítőnadrágban, a spanyolországos focimezemben pedig egyértelműen én voltam a legmenőbb. :D A másik győztes egy Vicky nevű angol csajnak a születésnapi bulija volt, ami elvileg szuperhősök és szupergonoszok bulijának indult volna, de a végén szuperüdítőtől kezdve Jocky Ewing-on át rózsaszín szívecskés neonzöldköpenyes alakig mindenki felbukkant, így lett egy őrült jelmezes parti. Én macskanő voltam :) , később megint csak jelmezben mentünk bulizni, az utolsó szombat estémen Gijónban, ami hihetetlenül jó volt. Reggel 7kor hazafelé menet még megreggeliztem pár ismeretlen spanyollal, akik azóta tiszteletbeli gijóni parti-bajtársaikká fogadtak engem :D, így délelőtt 11kor megint csak lefeküdtem. Az utolsó hónapban csak annyi változott, hogy Carlosék ugye decemberben kiköltöztek a lakásból (pár egyéb alapvető használati tárggyal együtt), és januárban Guy is utánuk ment, így az egyik barátja, egy szintén angol tanár, Mike nevezetű angol srác költözött be. Az utolsó héten pedig egy Adam nevű barátja jött meglátogatni Angliából, aki nagyon jó fejnek bizonyult, tiszta muri volt két ilyen fiúval együtt lakni! :D Nem csak baromi jó társaságot jelentettek, de még a brit akcentusom is fejlődésnek indult egy picit (ami mindig is nagyon tetszett), ugyanis Adam még nem beszél spanyolul.
Az utolsó héten egyik búcsúbuli a másikat követte, kicsit el is szomorítottak. Bár tény, a legszomorúbb a sajátom volt, amit január 27én csütörtökön tartottam. Nem számoltam össze, de nagyon sokan, vagy 30-an eljöttek az én kis lakásomba, úgy, hogy a nappaliban alig fértünk. 3kor elmentünk otthonról bulizni a kedvenc helyemre, a Cabaret-ba, ahol ezennel is a legjobbakat táncoltuk, egészen reggel 7ig, amikor is sajnos haza mentünk, de csak muszájból, azért, hogy induljak a buszhoz. XD Egyenesen a reptérre mentem, nem kockáztattam meg egy 29 meg egy 10 kg-s bőrönddel való metrózást (főleg mivel nem voltam benne biztos, hogy eléggé letörölték-e már a homlokomról a "külföldi vagyok, rabolj ki"-feliratot). De az útitársam egész jó beszélgetőpartnernek bizonyult, ráadásul 3 órát aludni is tudtam, így egész hamar eltelt a 7 óra buszozás.
Szóval véget ért ez az 5 fantasztikus spanyolországi, gijóni hónap. Közben rengeteg új érdekes és értékes embert ismertem meg, másokról kiderült, hogy szemetek és jobb lett volna kezdettől fogva a megérzésemre hallgatni, de főleg ott az az 1-2 ember akikben talán új barátra is leltem. Hogy ezek a kapcsolatok kiállják-e az idő próbáját, az még a jövő zenéje, de én addig is állok elébe az újabb kalandoknak abban a tudatban, hogy világ rám vár, hogy meghódítsam...
