Szerdán este nagyon érdekesen zajlott a vacsora az éttermünkben. Ugyanis nyitás után kb 10 perccel elment az áram, és zárási idő előtt pár percig vissza se jött. Az elején még vicces volt. És utána is :D. Kezdetben még kissé világos volt odakint, így a kintről beszűrődő fényben még egészen lehetett is látni. Amint elment az áram, én egyszerűen valami ellenállhatatlan vágyat éreztem rá, hogy bekiabáljam "Szabad a csók!" XD , de nem tehettem, ami szinte már fizikai fájdalommal járt. Végül átmentem Gyöngyihez meg Gloriához és nevetéssel enyhítettem magamon, miközben ők meg azzal hülyéskedtek, hogy biztos most fogják hozni a sötétből egy szülinapi tortát a gyertyákkal. Utána amúgy egész este hülye voltam, nekem az árammal együtt az eszem ment el, de legalább jól elszórakoztattam a vendégeket. Ugye este 8 körül már itt is teljesen sötét van kint, úgyhogy onnantól kezdve kicsit nehezedett a helyzet, ugyanis konkrétan koromsötét volt az étteremben. Még szerencse, hogy van pár apró asztali gyertya az étteremben, azokat osztogattuk szét, már amennyi jutott, aztán előkerültek a vendégektől a mobiltelefonok, zseblámpák (azóta is azon gondolkodom, miért vág neki valaki a vacsorának zseblámpával a zsebében? Szerintem túl sok MacGyvert néztek...). A legszörnyűbb a légkondi hiánya volt, a vendégek is 5 perc után megkértek minket, hogy nyissuk ki az ablakokat (ugye aztán kint már szakadt az eső meg villámlott), nemhogy még nekünk, akik közben dolgoztak is. De amúgy egész Cala Galdanában, sőt az egész szigeten órákig nem volt áram- még szerencse, hogy nem épp a jumában voltunk aznap este. Mindenesetre tök jó buli volt, végre egy izgalmas este, még Loles is feljött a lenti étteremből, mert ő is tök izgatott volt. Mindenesetre ha mást nem is, legalább azt megtanultam, hogy a vendéglátásban soha nem áll meg az élet, ugyanis én kis naivan azt hittem, hogy nincs áram, nem tudnak pizzát sütni (ugyanis olasz este volt), nincs konyha, nem tudnak mosogatni, ezért hazaküldjük a vendégeket, hogy böjtöljék ki az estét holnap reggelig, és hazamegyünk lefeküdni hamarabb. Egy ló... Ugyanúgy lejött mindenki megvacsorázni, csak most nem üldögéltek olyan sokáig mint máskor. De szerintem ők is élvezték a dolgot, bár a gyertya nélküli asztaloknál tényleg azt se látták mi van a tányérukon. Egyszóval, jó buli volt :).
Csütörtökön az egész hoteles személyzet az éttermünkben ebédelt, és a vezetőség szolgált fel meg csinálta a kaját. Volt minden mi szem-szájnak ingere: pizza, kebab, sushi, sajtok, saláták, gyümölcsök, joghurtok, különböző üdítők, és desszertnek egy hatalmas torta rajta az Audax és az öböl fényképével. A mi részünkön ültünk, és tök fura volt, hogy most végre én is a fehér bőrszerű kényelmes széken ülök, és nem csak mikor poharat törölgetek. Jó volt. Utána Mahónba mentem, stoppal ugye mi mással, kicsit várost néztem meg sétálgattam míg a boltok ki nem nyitottak, aztán lecsekkoltam a korábban kinézett 40 eurós ruhámat, ami sajnos még mindig annyi volt, így vettem valami mást, és hosszú idők óta először hazafelé buszoztam. Hát sajnos Pesten fogok majd eleget megint. Aztán beültem a Bluecaféba 
egy ice cappuciónra,és tök jól elbeszélgettem a báros Carlossal, akivel eddig még sose beszélgettem. Hát igen, sohasem késő. Később Giannával meg az anyukájával a Sol Gavilanes hotelbe mentünk, ugyanis Zolaniék ott léptek fel. Nagyon jó buli volt, most egész sok néző felállt táncolni, voltunk vagy 20-an akik ott roptuk, nagyon jó volt a hangulat.
The four tops ever: Roco, Bobby, Alfred, Zolani
Zolani tök cuki volt, végig Giannának énekelt, meg őt nézte mindig, de azért én sem szomorkodtam, egy másik tag, Alfréd engem szórakoztatott. Hm, kicsit átéreztem milyen jó is rocksztárbarátnőnek lenni :P.
Tegnap vittem a hotelba a cuccom, munka után átöltöztem, és rögtön mentem Ferreriesbe beváltani a csekkem, aztán Son Boura a strandra. Tiszta kirándulós hangulatom volt, szendvics, távol(abb)i tengerpart, napozás, fürdés (bár a víz már elég hideg volt, viszont olyan erős hullámok voltak, hogy tök távolra beúsztam és a víz magától kisodort a partra :)), szieszta, aztán kb 1 óra alatt vissza is értem Cala Galdanába. Szinte egész nap mindig felvett az 1-2. kocsi, végig szerencsém volt. Meg azért is jó stoppolni, amit amúgy otthon sosem csinálnék, bár ezután ki tudja, mert közben beszélgethetsz az emberekkel, és ugye hogy máshogy tanulnál nyelvet? Emlékszem első alkalommal mikor Aude-dal mentem meg se mertem szólalni. Róla amúgy azóta sincs semmi hír. Este Giannával meg Zolanival beültünk a Bluecaféba, azok ketten olyan hülyék! OPEN YOUR MOUTH! :D Nagyon fognak hiányozni ezek az esték. Meg az is, hogy stoppolok és az elso kocsi megáll és felvesz, és nagy nehezen rájövök honnan is ismerem a pasit aki tudja hol dolgozom és angolul szól hozzám- hát mindennap az ő étterme előtt járunk el mikor a hotelba megyünk, pedig még soha egy szót nem beszéltünk, de most már köszönünk egymásnak. Aztán mikor hazaérek rögtön találkozom az utcán Oscarral, és megállunk pár szóra, aztán találkozom Zolanival aki a buszhoz megy, aztán rámköszön egy vendég, szóval itt érzem itthon magam. Pesten nem ismerek ennyi embert.. Meg mostanában dolgozni is jobb, felkelni se olyan rossz már. Amúgy pénteken Diego is elment, így nálunk már csak mi, Gloria, María, David és Juan dolgozik.
A hazautazásommal amúgy egy kis gondom akadt, ugyanis októberben már nincs az a busz ami egész nyáron járt Mahónba a reptérre, így nem tudom még hogy fogok eljutni oda reggel. De valószínűleg Luís elvisz, remélem. Később majd teszek fel képeket is, csak most otthon maradt a gépem. Na pás
